Menü Bezárás

Corvin Archery

Kik vagyunk, mivel foglalkozunk?

Boltunkat 2017 márciusában nyitottuk, Nagymegyeren – Csallóközben – Felvidéken – Szlovákiában. Kezdetben csak egy kis boltunk volt kevés áruval. Mára gyakorlatilag minden van készleten, ami kellhet. Jó kapcsolatot sikerült kiépíteni Európa összes nagy beszállítójával és sok kisebb gyártóval/manufaktúrával, így MINDENt, ami íjászat rövid időn belül be tudunk szerezni. Emellett mi is tapasztalt aktív íjászok vagyunk. Edzünk, versenyzünk, oktatunk.

De nem is ez a lényeg. Üdítő azt látni, hogy egyre többen kezdik el ezt a tevékenységet. Akár “csak” hobbiként is, de egyre népszerűbbek a versenyek is. Emellett növekvő azok száma is akik komolyan gondolják ezt a sportot és építenek karriert benne. Mára rengeteg hozzánk hasonló beállítottságú emberrel hozott össze Isten minket. Jó kapcsolatok, Barátságok születtek. Rájöttünk, hogy ez a valódi haszon! Emellett rájöttünk arra is, hogy mi az, amit valójában nyújtani szeretnénk az embereknek.

Egy nagyszerű szabadidős tevékenységet, de akár profi sportot. Valahová való tartozást. Indulást az íjászatban. Légy te is ennek a világnak a része. Látogass el hozzánk. Nézz körül az oldalunkon. Tedd fel kérdéseidet: +421 907 486 117


Mit vásárolhatsz nálunk?


Fényképek a boltról és termékekről


Főbb márkáink a teljesség igénye nélkül:

PSE, Mathews, Elite, Prime, Bowtech, Kap, TruBall, Axcel, Victory, Easton, Bear, Ravin Barnett, Excalibur, Skylon, Maximal, Avalon, Truglo, Ripcord, Ragim, Black Sheep, WNS, Win-Win, Skorpió, Szimeiszter, Tóth, Szalma, EK- Poelang, Kinetic, Sanlida, Topoint, Mission, Raven Targets, Freddo…